Eseménynaptár
Belépés
Középfokú beiskolázás - A hozott pontok számítására vonatkozó kérdések
2010. július 19.
1. Figyelembe lehet-e venni a magatartás és szorgalom jegyet a hozott pontszám kiszámításánál?
A tanulmányi eredményekbe a magatartás és szorgalom értékelése nem számítható be.
2. A nyolcadik osztályban félévkor kapott értesítőben szereplő minősítés szintén érthető-e tanulmányi eredmény alatt?
A középiskola felvételi eljárásában a tanulmányi eredmények számításakor a 8. osztály félévi eredményei figyelembe vehetőek.
3. A tanulmányi eredmények számításánál van-e olyan követelmény, hogy mely tantárgyakból kell számítani a pontokat, és az osztályzatokat kell-e tanulmányi pontoknak tekinteni, és mely évfolyamos osztályzatokat lehet figyelembe venni?
A tanulmányi eredmények beszámításánál az iskola maga döntheti el, hogy mely tantárgyak osztályzatait veszi figyelembe, és azokból – a megszabott jogi keretek között – hogyan képez pontszámot saját felvételi eljárásában, azonban a felvételi tájékoztatóban minden a fentiekre vonatkozó tájékoztatást köteles nyilvánosságra hozni. A tanulmányi eredményekbe a magatartás és szorgalom minősítése nem számítható be.













