Eseménynaptár
Belépés
Tájékoztató a felsőoktatásba jelentkezők számára
A felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadványok kéziratának nyomdába adása óta jelentős jogszabályi változások történtek. Az Országgyűlés elfogadta a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényt, a Kormány pedig az új törvény alapján meghozott számos lényeges döntést. A teljes körű tájékoztatás követelménye szükségessé teszi, hogy a december közepén megjelentetett felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadványok tartalmát kiegészítsük, pontosítsuk.
A Kormány meghatározta az állami ösztöndíjjal és részösztöndíjjal támogatott képzésekre felvehető összlétszámot és ennek képzési területi megoszlását. Az oktatásért felelős miniszter törvényi felhatalmazás alapján – a kormánydöntésnek megfelelően – meghatározta az egyes felsőoktatási intézményekbe és meghirdetett képzésekre felvehető állami ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgatók létszámát, amelyet a mellékelt tájékoztatás tartalmaz.
A Kormány meghatározta az egyes képzések önköltségének alsó és felső határát képzési szintenként és képzési területenként. Például az alapképzésben a műszaki képzési területen az önköltség éves összege 350–650 ezer Ft, a bölcsészettudományi képzési területen 230-600 ezer Ft, a természettudományi képzési területen 350-600 ezer Ft között alakulhat. E keretek között a felsőoktatási intézmények döntöttek az egyes képzések önköltségének összegéről.
A Kormány elfogadta a hallgatói szerződésekről szóló kormányrendeletet. Hallgatói szerződést az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgatóknak kell kötniük a felsőoktatási intézménybe történő beiratkozás előtt. A képzési költségek viselésével összefügg, hogy döntött a kormány a diákhitel rendszer kibővítéséről is.
A jelentkezők számára fontos információ, hogy az egyes képzési területeken hány ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgató vehető fel. E döntést már korábban kihirdettük, a részletes információk megtalálhatóak a www.kormany.hu honlapon. A felsőoktatás finanszírozásával, a költségviselés új szabályaival, illetve a hallgatói szerződésekkel kapcsolatos új szabályok részletes ismertetése megtalálható a Felvételi tájékoztató kiadványok egységes szerkezetbe foglalt szövegében a www.felvi.hu honlapon. Ennek a tájékoztatónak a mellékletében és az említett honlapon ugyancsak megtalálható az, hogy az egyes felsőoktatási intézmények milyen összeget határoztak meg önköltségként az egyes képzések tekintetében.
A fentieknek megfelelően azt tanácsoljuk a felsőoktatásba jelentkezőknek, hogy tanulmányozzák át az említett honlapokon megtalálható információkat, illetve várják meg a 2012. január 31-ig megjelenő Hivatalos kiegészítést is, és azt követően véglegesítsék a jelentkezésüket. Ez különösen azok számára fontos, akik vállalják a költségviselést, illetve számítanak arra, hogy az új, részösztöndíjas formában tanulhatnak valamelyik egyetemen vagy főiskolán.
Budapest, 2012. január 20.
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Oktatási Hivatal











