Eseménynaptár
Belépés
PÁLYÁZAT
az államilag támogatott mesterképzési létszámokra
A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 103. § (1) bekezdésének h) pontja alapján az oktatási és kulturális miniszter a törvény 54. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint pályázati eljárásban határozza meg a mesterképzésre felvehető hallgatói létszám intézmények közti elosztását. A mesterképzésre felvehető államilag támogatott hallgatói létszámkeret az adott évet megelőző 3. évben megállapított új belépők létszámkeretének 35 %-a. A Kormány a felsőoktatási törvény 101. §-a (1) bekezdése b) pontjának felhatalmazása alapján a közeljövőben határozza meg a 2012-ben mesterképzésre felvehető államilag támogatott összlétszámot.
A jelen felhívás alapján pályázhat a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 1. sz. mellékletében szereplő azon felsőoktatási intézmény, amely a középtávú intézményfejlesztési terve, és a 2011. évben az Oktatási Hivatal eljárása alapján megállapított felvehető létszámára vonatkozó adatai birtokában, intézményi szintű döntéssel rendelkezik a 2012/2013-as tanévben államilag támogatott formában is indítandó – szakindítási engedéllyel rendelkező és OH nyilvántartásba vett – mesterképzési szakokról. A megpályázott keretszámnak tartalmaznia kell a 2012 februárjában és szeptemberében indítani tervezett mesterképzési szakokat is.
A pályázat beadási határideje: 2011. szeptember 26-a 12 óra.
A pályázat elbírálási határideje: 2011. október 17.
A pályázati űrlapot elektronikus úton 2011. szeptember 12-étől lehet letölteni a www.oh.gov.hu címről. A kitöltött űrlapokat kinyomtatva, aláírva és dr. Réthelyi Miklós miniszter úrnak címezve kell beadni az Oktatási Hivatalba (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.), továbbá elektronikus formában megküldeni a vonalhuzas2012@oh.gov.hu e-mail címre.
A pályázat akkor érvényes, ha a felsőoktatási intézmény vezetőjének aláírásával a határidőre postai és elektronikus formában is megérkezik és tartalmazza a pályázati felhívásban előírt valamennyi táblázatot.
A pályázatnak tartalmaznia kell
- a felsőoktatási intézmény működési engedélyében meghatározott maximális hallgatói létszámára figyelemmel, képzési területenként, az alapképzési és a mesterképzési szintre tervezett létszám megosztást;
- a mesterképzésre felvehető létszámkeret képzési területenként megpályázott államilag támogatott létszámát;
- az államilag támogatott képzésben indítani kívánt mesterképzési szakok megnevezését, a tanári szak esetén a tanári szakképzettségek megnevezését, és indítási adatait;
- az államilag támogatott létszám iránti igény rövid – maximum egy oldal terjedelmű – szöveges indoklását, kitérve a felsőoktatási törvény 54. § (2) bekezdésében meghatározott szempontokra. A törvényi előírások alapján a pályázati eljárásban figyelembe kell venni többek között
- a képzési területen országosan és az adott intézményben indított mesterszakok arányát,
- a várható jelentkezők társadalmi, szociális helyzetét, regionális elhelyezkedési lehetőségeit,
- az intézményi pályakövetési rendszer alapján várható elhelyezkedési előrejelzéseket,
- az intézményen belül a mesterszakokról az intézményi doktori iskolákba történő továbblépés lehetőségeit.
A pályázat értékelésére a benyújtott dokumentumok alapján kerül sor, figyelembe véve az oktatási kormányzat felsőoktatás-politikai és munkaerő-piaci célkitűzéseit.
A pályázatokkal kapcsolatos döntés előkészítésében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal mellett, a felsőoktatási intézmények, illetve a munkaadói szervezetek képviselőiből álló szakértői bizottság is részt vesz.
Letölthető dokumentumok: 1.számú táblázat, 2.számú táblázat, 3.számú táblázat, 4.számú táblázat
Budapest, 2011. szeptember 12.
Emberi Erőforrások Minisztériuma













